A házasságra lépéssel két dolog erősen megjelenik, ami nem más, mint az elszakadás és az összefonódás. Ezt tükrözi is az esküvőkön is hallható „lesznek ketten egy testté” és „a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez”, ami természetesen a feleségre is vonatkozik. Vagyis amilyen mértékben a szülő nem hagyta magára gyermekét, amikor az még kicsi volt, ugyanolyan mértékben kell magára hagynia házassága gyermekkorában, hogy a házassága egészségesen fejlődhessen.

Az első gyermek születésével érkeznek el a párok a következő természetes krízisponthoz. Ekkor funkció-bővülés is szükségessé válik a család bővülésével. Amikor a házaspárból szülővé válik a pár, nem szabad, hogy a házastársi szerepet felváltsa, kisajátítsa a szülői szerep, és annak kizárólagosan annak helyébe lépjen.

A második gyermek születésekor újabb nehézségekkel kell szembenézniük a családoknak, hiszen a legősibb kapcsolati formából, a hármas kapcsolatból kell kilépniük. A soktagú családok kapcsolati rendszere is triádokra, hármas egységekre bontható vissza, melyek működési feltétele, hogy spontán jöhessenek létre és variálhatóak maradjanak.

A gyermek óvodába indulása – ha ez kimaradna, akkor a beiskolázás – a szülőkben és a gyermekben is ellentétes érzelmeket vált ki. Ilyenkor az új helyzetek, új szabályok, új határok létrehozásának szükségességét eredményezik.