Menü Bezárás

Gondolatok

Segítség, bátorítás a hétköznapokra!

Egymásra hangolva – a szeretet kifejezése

Mindenkiben van egy „szeretet-tank”, aminek telve kell lennie szeretettel. Erre vágyik minden ember. A helytelen viselkedések, viszonyulások hátterében nagyrészt a szeretet utáni kielégítetlen sóvárgás rejlik. Felnőtt életünk legmélyén is él a vágy a meghitt és szeretetteljes kapcsolat iránt.

„Nagy Ő”-nek maradni a házasságban

Ahhoz, hogy működjön a házasságunk, az elsődleges szerepünkben, mint Férfi és mint Nő kell jól működnünk, – akár egy matuzsálemi korú házasságban is -, ha boldogok akarunk
lenni.

Mindennapi házasságépítés!

Olyan nincs, hogy stagnál, vegetál egy kapcsolat, mert valamilyen irányba mindig halad. Előre, vagy visszafele. Vagy építjük, vagy leépül.

Rutinok a családban

Szülőnek lenni egy nagyon jó dolog. Ehhez kapcsolódik új kezdeményezésünk a Szülő-suli is, hogy ráhangoltabb, felkészültebb, magabiztosabb szülőként tudjanak helytállni a mindennapokban anyaként és apaként.

Szülői következetesség

Ha egy dologgal, jó tanáccsal hozzájárulhatok egy a gyermek számára biztonságot adó, a szülő számára könnyebbséget nyújtó dologgal, akkor a következetességet szeretném ajánlani.

Kapcsolati konfliktusok kezelése; igazam vagy a békesség kell?

Mindenki a saját maga védelmét szeretné képviselni, saját maga igazát szeretné érvényesíteni egy konfliktushelyzetben. Ezért természetes, hogy verbális, szólási kényszert érez minden ember egy ilyen helyzetben, ha az önvédelmi mechanizmusunk jól működik. Ezzel sajnos az a probléma, hogy nem vezet békességre, megoldásra.

A házasság krízis korszakai

Fontos lenne minden házasságra lépő pár figyelmét felhívni arra, hogy a házasságban előfordulnak korszakokhoz köthető válságok, amelyek feladatot és lehetőséget is jelentenek egyben, de semmiképpen nem a „véget”.

Van még kérdése?

Hívjon az alábbi telefonszámon:
HÍVJON MOST